A medvehagyma (Allium ursinum) az egyszikűek osztályának, spárgavirágúak rendjébe, az amariliszfélék családjába tartozó faj. Nevét arról kapta, hogy a barna medvék előszeretettel fogyasztják terméseit, és még a föld alól is gyakran kiássák, de hasonlóképp kedvelik a vaddisznók is.
Évelő növény. A nedves, árnyas erdőkben érzi jól magát, az enyhén savas talajt kedveli. Erősen fokhagymaillatú levelei kora tavasszal jelennek meg, és a nyár közepére elszáradnak. Április-májusban virágzik.
Leveleit tavasszal, a virágzás előtt szedik, és frissen használják fel, mert szárítva gyógyhatásuk gyengül. Hagymáját a fokhagymáéval azonos módon hasznosítják.
Gyűjtéskor fontos az óvatosság, mivel a medvehagyma könnyen összetéveszthető a – hasonló körülmények között élő – májusi gyöngyvirággal, illetve az őszi kikericcsel. Mindkét esetben az eredmény súlyos, esetenként halálos mérgezés lehet,mivel az említett két növény levelei emberi fogyasztásra alkalmatlanok,ezért érdemes a gyűjtését szakemberekre bízni. Ellenőrzött élelmiszer árusító helyeken is nagy biztonsággal vásárolhatjuk meg a tápláléknövényt.
Felhasználása
Nagyon sokféle módon lehet felhasználni az étkezésünkhöz.Nyersen feldarabolva kenyérre szórva vagy salátákhoz keverve. Leveseket, burgonyás ételeket fűszerezhetünk vele, vagy főzhetünk belőle medvehagyma-krémlevest, illetve a hűtőszekrényben tárolható pestóként (olajjal, parmezán sajttal, sóval és magokkal összeturmixolva), ami rizses és tésztaételek szószaként is finom,de muffin egyik alapanyaga is lehet. A jellegzetesen erős illatát az ételekbe keverve elveszti, de nagyon kellemes aromáját megtartja.További felhasználási lehetőség, ha a spenóthoz hasonlóan készítjük el főzelékként. Rántás nem kell hozzá: enyhén párolva, majd összeturmixolva finom étel.
Gyógyhatása
Kedvezően hat a gyomorra, a bélrendszerre, krónikus hasmenés és szorulás ellen jó hatású, a szédülést, fejfájást enyhíti, a magas vérnyomást csökkenti, tisztítja a vesét és a húgyhólyagot, elősegíti a vizelet ürítését, tisztítja a vért.
Élettani hatása
Enyhe vérlemezke- (trombocita-) összecsapódást gátló aktivitással is rendelkezik. Véralvadásgátló szerekkel együtt fogyasztása nem javasolt, mert a vérzés kockázatát fokozza. Ugyanezért nem szabad hagymát enni műtétek előtt, és rendszeres fogyasztása a nem szteroid véralvadásgátlót, gyulladáscsökkentőt szedő betegek számára csak orvosi felügyelettel engedhető meg.
Általában a hagymaformák idegrendszerre gyakorolt nyugtató hatása kiemelkedő. Női problémák, illetve nőknél változó kori panaszok esetén segít.
A Wikipédia felhasználásával.