Georgia összes bejegyzése

Őrizzük meg csontozatunkat!

Azzal már valószínűen sokan tisztában vannak,hogy az egész életen át tartó rendszeres testmozgással jótékony hatást gyakorolunk a  mozgató rendszerünkre is.  A megfelelően megválasztott mozgásprogram,amely az életkorunkat,egészségi állapotunkat és persze kedvtelésünket is figyelembe veszi,valóban bearanyozza napjainkat,igazi színfolt az életünkben,amely egyaránt szolgálja testi-lelki-és szellemi egészségünket.

                   

De,vajon azzal is tisztában vagyunk-e,hogy  testedzésünk mellett,kiemelten fontos szerepet játszik a táplálkozásunk,csontozatunk megőrzéséhez?

Nézzük csak meg pl.a KALCIUM szerepét!

A kalcium az emberi szervezetben a legnagyobb mennyiségben jelen levő ásványi anyag.Több folyamatban is nélkülözhetetlen szerepet játszik: a véralvadásban, a szív- és csontvázizmok összehúzódásában, a B12-vitamin felszívódásában és idegi funkciókban. Már magzati korban is nélkülözhetetlen az egészséges csontrendszer alapjainak kialakulásához. Harmincéves korig meghatározza a csontfejlődést, amely később, a nem megfelelő kalciumfelvétel miatt, negyven év felett csontritkuláshoz vezethet. Ez főleg a nőket érinti, mivel szervezetük lényegesen kevesebb kalciumot tartalmaz, mint a férfiaké, emiatt nőknél hatszor gyakoribb a csontritkulás előfordulása. Megelőzésére már fiatalkorban oda kellene figyelni. Az ekkor kialakult csonttömeg határozza majd meg az osteoporosis későbbi mértékét. Beépülését a D-vitamin és a jó minőségű fehérje segíti.

A kalciumfogyasztás ajánlott napi adagja 1000 mg, várandós kismamáknál az 1300 mg-ot is elérheti.

Hiányállapot

Kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a cukor és a fehér liszt fogyasztása a vért savassá teszi, így a mész, amely a savakat közömbösíti, kioldódik a csontokból és a fogakból. Amennyiben táplálkozásunk nagy része állati fehérjékben gazdag, a vér, hogy alkális jellegét megtartsa, szintén nagy mennyiségű kalciumot old ki a csontokból, emiatt hamarosan bekövetkezik a csontritkulás. Jellegzetes tünetei a görbülő hát, a romló fogak, az allergiára való hajlam, a fájó ízületek, a repedezett körmök. A mozgásszegény életmód fokozza a csontszövet lebontását. A rendszeres torna, a mozgásszegény életmód hatására a csonttömeg megőrződik.

Néhány kalciumbomba, amelyeknek magas a kalciumtartalmuk. Ezeket változatosan be lehet építeni a napi étrendbe, hogy a szervezet számára szükséges 1000 mg/nap kalciumfelvételt a tejtermékeken kívül is könnyedén biztosítani tudjuk.

Viszonyításképpen: egy pohár tej 117 mg kalciumot tartalmaz, míg 10 dkg kemény, zsírosabb sajt 400–600 mg-ot (pl. juhsajt , trappista).

 Szezámmag – kalciumtartalma: 975 mg/100 g

A szezámmag rejtett vitamin- és ásványianyag-forrás. Gazdag kalciumban, fehérjében, vasban és foszforban, A-vitaminban. Egy evőkanál szezámmag egy pohár tej kalciumértékének felel meg.

Tipp: szezámsó házilag

Egy száraz serpenyőben pirítsd meg a szezámmagot, amíg pattogni nem kezd. Tedd félre. Ugyancsak száraz serpenyőben piríts Himalája sót, addig, amíg kifehéredik(2:1). Tedd mind a kettőt egy mozsártörőbe, körkörös mozdulatokkal zúzd porrá.

Szórj meg vele salátát, főtt gabonát, de keverheted reggeli kásába, müzlibe, sőt még főzelékbe is.Csökkenthető a napi só fogyasztásának bevitele  a szezámsó használatával.Só nélkül, önmagában is remek!

 Mák – kalciumtartalma: 968 mg/100 g

Az egyik legrégebbi kultúrnövényünk. De óvakodni kell attól, hogy fogyasztásával túlzásba essünk, ugyanis mintegy huszonötféle nagy hatású alkaloidot (például morfintnarkotintkodeint) tartalmaz, amelyek fontos gyógyszerek alapanyagai. A mák olajának magas foszfortartalma nagyon jól segíti a kalcium hatékony felszívódását és a csontokba való beépüléséét. A csontritkulás megelőzéséért fogyassz hetente 3-szor mákos ételt vagy naponta egy mokkáskanálnyi, gyógynövényboltokban kapható mákolajat.

 

Tipp: Reggeli zabkásádba szórj bele egy-két evőkanál darált mákot, ezzel nemcsak ízletes ételt nyersz, de megnöveled az étel kalciumtartalmát is. Különösen, ha abba még néhány szem aszalt gyümölcsöt és egy egész banánt is morzsolsz!

 Mandula – 248 mg/100g

A  mandula kalcium-foszfát-tartalma jótékony hatással van az emésztésre, a csontok fejlődésére. Kalciumtartalmánál fogva a mandula rendkívül jó csonterősítő, mert nagy mennyiségben fordul elő benne a magnézium és a foszfor is, ez három elem együtt erős csontot biztosít. Ezek az ásványi anyagok jótékonyan befolyásolják a szív működését, megerősítik a véredények falait.
Tipp: Legyen nálad mindig egy zacskó mandula. Pár szem belőle kiváló rágcsa a főétkezések közötti nassoláshoz, ráadásul összetevőinek köszönhetően csökkenti a stressz hatását, nyugtatja az idegeket, és hasznos kalciumot juttat a szervezetedbe.

 Petrezselyem – 245 mg/100 g

A petrezselyem a magyar konyha hagyományosan használt zöldségei közé tartozik, mégsem fogyasztunk belőle eleget. Jelentős kalciumtartalma mellett veseműködést serkentő, vesekőhajtó és hólyaghurut elleni teák is készíthetők belőle, és nagyon jól fokozza az emésztőrendszer működését.

Tipp:Salátába,smoothiba,levesekre,köretekre nyersen felaprítva a legjobb!

 

Amaránt – 162 mg/100 g

Az amaránt idehaza még kevéssé ismert növény, az Azték és Inka Birodalom területéről származik. Amerika felfedezése előtt az ott élő népek alapvető táplálékforrása volt a kukoricával és a babbal együtt. Az amaránt magja rost-, kalcium-, magnézium-, vas-, valamint vitamin- és fehérjetartalom tekintetében túlszárnyalja a hagyományos gabonaféléket.

Tipp: Az amaránt magja nagyon jó levesbetétnek, tészta helyett. Szórd meg vele az elkészült levesed, rövid ideig hagyd pihenni, hogy megpuhuljon. Dúsíthatod vele a rizottó vagy a kása típusú ételeket, és keverheted müzlibe is.

Váljék egészségedre!

Mozgás tanfolyamokhoz kattints ide!

Tanácsadáshoz kattints ide!

Callanetics torna titkai…

 A gyakorló szemszögéből

Egy tanítvány tollából: “Már a legelső órán kellemes meglepetés ért. Szó sem volt ugrálásról, izzasztó, kimerítő gyakorlatokról. Beálltunk a korláthoz, a tükörfal elé – rosszul lettem, amikor belenézve szembesültem saját dundiságommal. És kezdetét vette az alapműveletek begyakorlása. Tettem, amit az oktató mondott, és viszonylag könnyűnek tűnt pl. ráhajolni a korláton megtámasztott lábamra. Ekkor az oktató  odalépett, előírásosra igazította kéz és lábtartásomat, amitől aztán már feszültek az izmok. Főként a “lapátolás”, azaz a behúzott has feltolása tűnt kivitelezhetetlennek, amíg rá nem éreztem a helyes tartásra. A siker örömében észre sem vettem, hogy eltelt az első óra. Nem kapkodtam a levegőt, nem csorgott rólam a veríték, egyáltalán nem merültem ki, sőt felfrissültem. Máris kisebbnek éreztem a hasamat, fájós hátam kiegyenesedett. A második óra merő élvezet volt: felelevenítettük a már tanultakat, és nehezítésképpen hosszabbítottuk a “beállás” idejét. Ahogy nehezedtek a gyakorlatok, úgy fokozódott a belső izomzatra nehezedő nyomás. Az összes ízületem recsegett-ropogott, de csodák csodájára jólesően tűrte a megpróbáltatásokat. A legnehezebb feladatok után sem éreztem, hogy túlerőltettem magam. Még izomlázam sem volt, ill. nem olyan mértékű, mint azoknál a testedzéseknél, ahol kíméletlen a fizikai igénybevétel. A callanetics mellett szól, hogy nőies, kíméletes. Nem azonnal fogyaszt – ilyen torna nincs is, hanem fokozatosan építi át a testet, javítja az alakot és a tartást. Hatásos ellenszere a beroskadt hátnak, löttyedt hájnak, kinyomott pocaknak. Megmozgatja a renyhe izomzatot, és lefaragja a hibákat. Felszabadít saját súlyunk nyomása alól, és jókedvre hangol. Nagyon lényeges, hogy nem okoz szenvedést, és nem tilt semmitől sem az evéstől, sem a dohányzástól. Ám az izmokkal együtt szinte észrevétlenül átalakítja a szokásainkat is. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy a felüdítő – otthon is végezhető – torna után már nem kívánjuk a nehéz, fűszeres ételeket, tejszínhabos tortákat. Gyomrunk kellemes közérzetéhez tökéletesen elég pár szem gyümölcs, vagy kettő pohár narancslé.”

              

  A szakember szemszögéből

Igazán nem szeretném leszólni a Callanetics módszert, de egy gyógytornász számára ez nem új felfedezés. Mi, gyógytornászok a munkánk során régóta felhasználjuk a dinamikus és statikus elemek hatékonyságát. Ezek ötvözetéből alakítjuk ki az osztályunkon alkalmazott kondi tornát. Mindkét mozgásfajta fontos, hiszen az izom működése, formálódása, erősödése másként alakul a dinamikus gyakorlatok többségénél, /mint az aerobik/, ill. a statikus gyakorlatok túlsúlyánál. /pl.a Callanetics esetében/. A mi szakmai gyakorlatunk azt mutatja, hogy egyik változat sem elhanyagolható. De csak az egyik, vagy csak a másik kizárólagos alkalmazása sem hoz egymagában akkora eredményt, mint a két mozgásforma együttes kombinációja. Munkám során – hogy őszinte legyek – inkább a statikus mozgást, azaz a Callanetics elemeit részesítem előnyben.    A Callanetics nem veszélyes, akár nyolcvan évesek is végezhetik.    Az eredetileg gerincproblémára kidolgozott módszer apró, de pontosan meghatározott mozgások kitartó ismétlésével fejti ki hatását.  Éppen ez az oka annak, hogy sokan unalmasnak tartják, hiszen egy gyakorlatot általában ötvenszer, százszor is meg kell ismételni. Sajnos, csak így érhető el valódi esztétikai fejlődés.          Előnye túlsúlyosoknál, mozgás- vagy érrendszeri megbetegedésben szenvedőknél, hogy a programban nincsenek olyan mozdulatok, amelyeket lendületesen, nagy erővel kellene végrehajtani.                     A callanetics program elkezdéséhez ugyanúgy azt ajánlanám, mint más edzésprogramok esetében: kérjük ki az orvos véleményét!

(forrás: részlet Hutács Judit gyógytornász írásából)

Mit nyerhetünk a callanetics-szel?

Jó mozgáskoordinációt: képesek leszünk a testünk feletti uralomra, megtanulunk lazítani, nő a teherbírásunk és ami a legfontosabb: testünk meghálálja a törődést, az igyekezetet és az izomlázat.     Szép, kidolgozottan izmos testünk lesz.

Amire figyelni kell:

1. A bemelegítést függeszkedéssel szokták kezdeni. Gerincproblémások számára ez nem ajánlott!
2. Hasizom gyakorlatoknál az első pár óra után még természetes a nyakunkban érzett feszülés, sõt a nyak két oldalán fájdalom is érezhető, de ez elmúlik, miután már hasizmunk eléggé megerősödött. Ekkor már nem a nyakizmokkal próbálunk besegíteni.
3. Megtörténhet, hogy az első néhány óra után a két lapockánk között érzünk egy kis merevséget. Kitartó gyakorlás során ez hamarosan elmúlik, és mind a váll, mind a törzs mozgékony lesz.      Ha a negyedik óra után sem múlik el a kellemetlen merevség, görcsös érzés, vegyük figyelmeztető jelnek!
4. Minél mélyebben fekvő izmokat dolgoztatunk, annál hamarabb fáradunk el!

Tabutéma: az inkontinencia

A vizelet inkontinencia egy gyakori és nagyon kellemetlen probléma. Az inkontinencia mértéke lehet egészen enyhe, amikor például nevetés vagy tüsszentés esetén egy-két csepp vizelet távozik, de lehet egészen súlyos is, amikor olyan hirtelen, kiszámíthatatlanul jelentkezik sürgető vizeletürítési kényszer, hogy nincs már idő eljutni a mosdóba.
A vizelet inkontinencia bármely életkorban kialakulhat, a kor előrehaladtával azonban a gyakorisága nő: minden ötödik fiatal felnőtt beszámol vizelettartási problémákról, míg idősebb korban már minden harmadik embernél jelentkeznek az inkontinencia tünetei. A nőknél a legtöbb korcsoportban gyakoribb az előfordulása, mint a férfiaknál.

Az INKO Fórum kezdeményezésére a Magyar Védőnők Egyesületének bevonásával 2001-ben mintegy 35 000 nő megkérdezésével végzett felmérés eredményei szerint a felmérésben résztvevők 32 százalékánál voltak inkontinenciára utaló panaszok; az inkontinencia leggyakrabban a szülés környékén illetve menopauza után alakul ki; jelentős mértékben rontja az életminőséget. Bár az inkontinencia világszerte emberek tízmillióit érinti és Magyarországon is közel 800 000 ember szenved tőle (regisztrált adat szerint,bár ettől sokkal többre tehető a számadat), fontos megjegyezni, hogy a vizelet inkontinencia: nem tekintendő sem a szülés, sem az öregedés természetes velejárójának; nem önálló betegség, hanem egy tünet, amelyet viszont önmagában is kezelni kell; hátterében egyszerűen kezelhető okok illetve komolyabb megbetegedések is állhatnak, melyek feltárása és kezelése nagy jelentőséggel bír.

A vizeletvisszatartási nehézségeket a tünetek alapján öt csoportba sorolhatjuk, így beszélhetünk stressz-, késztetéses, túlfolyásos, funkcionális vagy kevert inkontinenciáról.
A stresszinkontinencia jellemzője, hogy önkéntelenül kis mennyiségű vizelet távozik a hasban uralkodó nyomást hirtelen megemelő tevékenységek végzésekor, többek között köhögéskor, erőlködéskor, tüsszentéskor, nehéz tárgyak megemelésekor. Fiatal és középkorú nőkben ez a vizelet inkontinencia leggyakoribb formája.  Okozhatja a húgyúti záróizom meggyengülése, ami például születéskor, medencekörnyéki műtétek után jelentkezhet, illetve a húgycső illetve a húgyvezetékek rendellenes elhelyezkedése. Menopauza után az ösztrogén hiány csökkenti a húgycső rugalmasságát a vizelet áramlásával szemben.

A vizelet inkontinencia kezelési módja függ az inkontinencia típusától, a súlyosságtól és a kialakulás hátterében álló állapottól/betegségtől. Gyakran különböző kezelési módok kombinációjára van szükség.

Hatékony módszer,a medencefenék izmainak erősítésére:                        a Kegel-gyakorlatok, gátizomtorna, intim torna megfelelően történő elsajátítása és végzése. A gyakorlatok segítségével a vizelet elfolyását gátló medencefenék és a hólyagzáró izmok erősíthetők.

A gyakorlatok nagyon eredményesek stressz inkontinencia estén, de késztetéses inkontinencia esetén is kedvező hatásuk lehet.

A tornát érdemes már gyermekvállalás előtti időszakban megtanulni és gyakorolni,később a szülés után rendszeresen végezni,hogy a lazább záróizmok újra megfelelően működjenek,mely nem csak a vizelettartási problémában,hanem a házasélet javításában is segítséget nyújt.

A változókor beköszöntével is szükséges a torna módszertanát elsajátítani és rendszeresen végezni,hogy később a menopauza beálltával a tünetek csökkenjenek és ne súlyosbodjanak!

A rendszeres mozgás,főleg  a medencefenék izmainak erősítését szolgáló mozgásprogram és az egészséges táplálkozás minden életkorban elengedhetetlenül fontos tényező  a megfelelő életminőség eléréséhez!

 

 

Tanfolyamok elérhetők itt

Kombinált tanfolyamok itt

 

forrás: részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/inkontinencia/

Miért figyeljünk a helyes testtartásunkra?

A testtartás egy olyan dinamikus egyensúlyi állapot, amelyet a testtartásért felelős izmok állandó, kontrollált, szemmel alig látható, sokirányú tevékenysége tart fenn. Az izomegyensúly felbomlását okozhatja a mozgásszegény életmód, az egyoldalú statikus vagy dinamikus terhelés, a fáradtság és a fájdalom.

Biomechanikailag helyes testtartásról akkor beszélünk, ha az ízületi tokok és szalagok feszülése a fiziológiásnak (élettanilag) megfelelő,  a testtartásért felelős izmok harmonikus együttműködése miatt az izomzat erőkifejtése minimális, mindezek következtében az ízületi felszínek terhelése egyenletes. A gerinc természetes “S” alakú görbülete megtartott.

 

 

Mikor beszélhetünk  tartáshibákról?

A testtartásért felelős izomcsoportok között harmonikus egyensúlynak kell fennállnia. Ezeknek az egyébként egymással ellentétesen működő izmoknak kellő együttműködése szükséges ahhoz, hogy az ízületek stabilitása a középhelyzetben, valamint mozgása az élettani mozgáspálya teljes ívén létrejöhessen. Amennyiben ez az izomegyensúly felbomlik, az ízületek terhelése egyenetlenné válik,fokozott terhelés éri  a gerinc csigolyatesteket   is melyet kompenzálással próbál egyensúlyozni a  hátizomzatunk, ezért is fontos a helyes testtartás mellett  gondot fordítanunk az erősítésére,karbantartására.  Ennek elmulasztása esetén a  későbbiekben megjelennek a különféle gerinc -és ízületi fájdalmak,elfajulásos kórképek,a gerincen kívüli felső és alsó végtagok ízületeiben is a porckopásos és meszesedéses , gyulladásos folyamatok.

Helyes álláskor egy tökéletes egyenes vonal halad a át következő pontokon: fejtető, fül, 2-3-4-5 nyaki csigolya, 5. ágyéki csigolyatest, lefelé a 2. keresztcsonti csigolya előtti súlypont, térdízület középpontja  előtt (de a térdkalács mögött) és a külboka előtt, az alsó ugróízületen áthaladva ér a talajra.         A tartáshibákat aszerint osztályozhatjuk, hogy az “S” alakú gerinc mely görbülete tér el a fiziológiás mértéktől:

 


Mit tehetünk a tartáshibák ellen?

A degeneratív betegségek megelőzéseként igen fontos a tartáshibák korai életkorban történő felismerése és korrigálása, a testtartás tudatosítása. Fontos meghatározni a tartáshiba típusát, a medence dőlésszögét, a gerinc és a végtagok ízületeinek mozgásait, tengelyállását, az izmainak állapotát. Ezek ismeretében a megfelelő szakember által egyénre szabott mozgásgyakorlatot, különböző testhelyzetek (ülés, állás, járás, fekvés) gerincet kímélő megtanulását,akár csoportos tanfolyamon történt elsajátítását,rendszeres alkalmazását szükséges végezni.

 


Segítségért kattints ide!

A természet patikája….

Számos gyógynövény jótékony hatással rendelkezik a betegségek megelőzésében,gyógyításában,de sajnos túl sokan vannak azok akik mégis a különféle gyógyszerekhez folyamodnak segítségül,akár már egy-egy kisebb”banális” tünet megjelenése esetén is- annak ellenére,hogy magas a kockázata a különféle mellékhatások  kialakulásának,   nem beszélve a költségekről.

Ugyan, a gyógynövények használatának is lehetnek mellékhatásai,  de mégsem ez a fő jellemzőjük.  A  köztudatban inkább az ártalmatlansága  és a kevésbé hatékonysága van jelen,pedig ezek az állítások nem igazak.   Sajnos a megfelelő alkalmazását kevesen ismerik! Az alapvető kérdések: kinek, mire, mit, mikor, mennyit, mennyi ideig,hogyan adjuk ? Amennyiben ezekre az alapvetően fontos kérdésekre nem tudjuk a pontos választ,a  gyógyhatása sem  tud megfelelően érvényesülni  főzeteinknek és így a kívánt hatás is elmarad, sőt ártalmakat is okozhatunk! Többen választják ezért inkább a gyorsan ható kemikáliákat  ,melyeket az orvosok előszeretettel  írnak fel!

Magyarországon 2016-ban 150 millió receptet váltottak ki havonta, amely 10 milliárd Ft-havi kiadást jelentett  a lakosságnak  a vényköteles gyógyszerekre, a betegségcsoportokat tekintve csak a szív- és érrendszert érintő betegségek gyógyszereire több mint 35 milliárd forintot költöttek 2016-ban.(forrás: ÁEEK jelentése ,MN. ) Ebben a statisztikában nem szerepelnek a vény nélkül kapható készítmények,a különféle táplálékkiegészítők, és vitaminok..stb.

Pedig a természet patikája csodálatos gyógyító palettával rendelkezik,szinte mindenféle kórságra,a betegségek kialakulásának megelőzésére,a vitaminszükséglet,ásványi anyagok pótlására, szervezetünk tisztítására, felerősítésére,  láz-fájdalom-és gyulladás csillapítására, emésztés -és  étvágy  javítására, álmatlanságra és idegességre, hormonális panaszokra,  szív, máj, epe,  húgyúti és számos más-más problémákra találhatunk  megfelelő természetes gyógyírt. Az egészséges életmódunkkal,megfelelő táplálkozással,rendszeres mozgással,káros szenvedélyek elhagyásával és a túlzott, indokolatlan gyógyszerfogyasztás mellőzésével,stresszhatások csökkentésével,belső békénk megteremtésével sokat tehetünk a  megelőzésért,életminőségünk javításáért.

 

A gyógynövényes terápiák összeállításához érdemes használatukra vonatkozóan hozzáértő szakemberhez, Fitoterapeutához fordulni!

****

“Az orvos kezel, a természet gyógyít”!

(Hippokrates)

Figyelem! Az orvosi gyógyszeres terápiát, csak a kezelő orvos általi  konzultáció alapján változtasd meg!

Bővebben itt olvashatsz! kattints ide!

A DO-IN mozgásterápia segít az egészséged megőrzésében és visszaállításában, testi,lelki és szellemi szinten!

A DO-IN, ugyan japán terápiás módszer,de hátterében az ősi kínai életszemlélet és az erre épülő kínai gyógyászat áll,mely alapvetően az egészség fenntartására,a betegségek megelőzésére jött létre,Filozófiai,világszemléleti alapja a taoizmus,más néven kínai univerzizmus.

A  Tao minden létező forrása,a világ törvénye,rendje,az Út.                       A taoizmus két alapvető energiamegnyilvánulást lát a világban,a jin és a jang erőt, a föld és az ég, az anyag és szellem polaritását.Mozgásuk ellentétes tendenciájú,de egyensúlyra törekszenek,állandóan változnak és kiegészítik egymást.Az orvoslás célja a jin és a jang minőségi erők közötti harmónia fenntartása és segítése.Az életerő energiát” csí”nek, japánul “kí” nevezték el,mely leginkább az elektromágneses rezgésekhez hasonlítható.Az ember minden testi funkcióját,lelki és szellemi működését az életenergia irányítja és táplálja.A szervek akkor tudnak jól megfelelni a feladatuknak,az egészségüket megtartani,ha az energiaáramlás zavartalan.A keleti orvoslás szerint az energiaműködés az elsődleges,a fizikai megjelenés,az anyagi forma másodlagos.                 A betegségek hátterében az életenergia, a “kí” diszharmonikus működése áll. A gyógyítás a harmónia helyreállítását célozza,amely nemcsak a testen belül,hanem a környezettel is összhangban történik.A kínai orvoslás legismertebb módszere: az akupunktúra, de a Nyugat-Európában igen népszerű,akupresszúrához hasonló japán testkezelés: a shiatsu is a kínai gyógyászatra épül.A DO-IN mozgásterápiát,gyakorlatokat a shiatsu gyógyászok gyűjtötték össze és alkalmazzák,hogy saját maguk és pácienseik testi -lelki harmóniáját támogassák.

Érdemes kipróbálni a módszert és rendszeresen alkalmazni,mellyel sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért.

Próbáld ki,kattins ide

 

(Madocsai Eszter: A belső harmónia útja c.könyve alapján)

 

Csicsóka segít a diétában

Csicsóka  (Helianthus tuberosus),más nevén földi articsóka. Gyógyászati jelentőségét a benne található  inulin tartalma  adja,amely több mint 16%.

A tápláléknövényt elsősorban a cukorbetegek diétájában és  az elhízás kezelésében is sikerrel alkalmazzák.Korábbi tanulmányok szerint a csicsóka fogyasztást azért preferálták,mert a benne található inulin az emésztőrendszerben elsősorban fruktózzá bomlik le,így hasznosulása csak minimális inzulint igényel. Viszont a  fruktóz túlzott mértékű fogyasztása a májat terheli meg,mely későbbiekben egészségi problémához vezet. Az újabb kutatások szerint,az emberi szervezet az inulint egyáltalán nem képes lebontani és hasznosítani,így a polifruktozán inkább csak egy közönséges ballasztanyag. Az ételek rosttartalmának növelése az éhségérzet csökkenése hozzájárul a diéta betartásához, a megfelelő testsúlykontroll megvalósításához, a gyakorlati tapasztalatok az inulin tartalmú növények fogyasztását támasztják alá .Szintén az inulin mellett szól az az érv is, hogy hogy segíti a hasznos bélbaktériumok megtelepedését a vastagbélben (prebiotikum),ezzel pedig jelentősen hozzájárul az egészséges bélflóra kialakulásához.

A csicsóka édes íze miatt felhasználható ételek édesítésére                       ( pl. csicsóka szirup) ,ill. az ételek társításához ,hogy gátoljuk                  a vércukorszint túlzott mértékű megemelkedését, pl. burgonya mellé,püréhez,leveshez.,de kerüljük a nagy mennyiségben történő fogyasztását,mert emésztési problémákhoz vezethet!

Olvassunk még a helyes táplálkozásról!

Ó, az a nagyszerű medvehagyma,most fogyasszuk!

A medvehagyma (Allium ursinum) az egyszikűek osztályának, spárgavirágúak rendjébe, az amariliszfélék családjába tartozó faj. Nevét arról kapta, hogy a barna medvék előszeretettel fogyasztják terméseit, és még a föld alól is gyakran kiássák, de hasonlóképp kedvelik a vaddisznók is.

Évelő növény. A nedves, árnyas erdőkben érzi jól magát, az enyhén savas talajt kedveli. Erősen fokhagymaillatú  levelei kora tavasszal jelennek meg, és a nyár közepére elszáradnak. Április-májusban virágzik.

Leveleit tavasszal, a virágzás előtt szedik, és frissen használják fel, mert szárítva gyógyhatásuk gyengül. Hagymáját a fokhagymáéval azonos módon hasznosítják.

Gyűjtéskor fontos az óvatosság, mivel a medvehagyma könnyen összetéveszthető a – hasonló körülmények között élő – májusi gyöngyvirággal,  illetve az őszi kikericcsel. Mindkét esetben az eredmény súlyos, esetenként halálos mérgezés lehet,mivel az említett két növény levelei emberi fogyasztásra alkalmatlanok,ezért érdemes a gyűjtését szakemberekre bízni. Ellenőrzött élelmiszer árusító helyeken is nagy biztonsággal vásárolhatjuk meg  a tápláléknövényt.

Felhasználása

Nagyon sokféle módon lehet felhasználni az étkezésünkhöz.Nyersen feldarabolva kenyérre szórva vagy salátákhoz keverve. Leveseket, burgonyás ételeket fűszerezhetünk vele, vagy főzhetünk belőle medvehagyma-krémlevest,  illetve a hűtőszekrényben tárolható pestóként (olajjal, parmezán sajttal, sóval és magokkal összeturmixolva), ami rizses és tésztaételek szószaként is finom,de muffin egyik alapanyaga is lehet.  A jellegzetesen erős illatát az ételekbe keverve elveszti, de nagyon kellemes aromáját megtartja.További felhasználási lehetőség, ha a spenóthoz hasonlóan készítjük el főzelékként. Rántás nem kell hozzá: enyhén párolva, majd összeturmixolva finom étel.

Gyógyhatása

Kedvezően hat a gyomorra, a bélrendszerre, krónikus hasmenés és szorulás ellen jó hatású, a szédülést, fejfájást enyhíti, a magas vérnyomást csökkenti, tisztítja a vesét és a húgyhólyagot, elősegíti a vizelet ürítését, tisztítja a vért.

Élettani hatása

Enyhe vérlemezke- (trombocita-) összecsapódást gátló aktivitással is rendelkezik. Véralvadásgátló szerekkel együtt fogyasztása nem javasolt, mert a vérzés kockázatát fokozza. Ugyanezért nem szabad hagymát enni műtétek előtt, és rendszeres fogyasztása a nem szteroid véralvadásgátlót, gyulladáscsökkentőt szedő betegek számára csak orvosi felügyelettel engedhető meg.

Általában a hagymaformák idegrendszerre gyakorolt nyugtató hatása kiemelkedő. Női problémák, illetve nőknél változó kori panaszok esetén segít.

A Wikipédia felhasználásával.

az Egészségkonyháról

 

Miért veszélyes az elhízás?

Miért veszélyes az elhízás?

Amint BMI mutatónk a 27 felé ér,elkezdhetünk aggódni…!

A túlsúly ugyanis nemcsak esztétikai szempontból rombolja önérzetünket és a közérzetünk is egyre pocsékabbá válik,hanem számos egészségügyi kockázati tényezőt is jelent!

A vérképünk paraméter mutatói egyre rosszabb eredményeket jeleznek <  ** Emelkedik a vérzsír,LDL koleszterin,vércukor ,húgysav szint..stb  Vérnyomás problémáink  is jelentkezhetnek,ingadozhat ill.,egyre magasabb lehet .Megnő a szív-és érrendszer megbetegedések  esélye,kialakulhat az érelmeszesedés, érszűkület és cukorbetegség .A mozgásszervi problémák is  megjelenhetnek: a túlsúly erősen terheli a gerincet (főleg a leggyengébb ponton a z alsóháti csigolyáknál 5-6 os,ahol általában kialakul a porckorongsérv döntő többsége),de a „teherhordó” ízületek is megsínylik a súlyfelesleget,a csípő,térd és boka ízületek is igencsak komoly munkára vannak fogva-gondoljunk csak a lépcsőzésre,még normál súlynál is érezhetjük a terhelést,főleg ha szatyrokat cipelünk felfelé +súllyal!Az arthrosisos és arthrisises  (kopásos,gyulladásos)megbetegedések száma is egyre nő,dugid vannak a reumatológiai rendelők! Na és persze még nem is említettem a belgyógyászati –az emésztőszervi bajokat vagy a hormonháztartás felborulására utaló tünetek kialakulását (pl. meddőség menses problémák,depresszió..stb.)mind-mind felelőssé tehető a  helytelen életmód, nem megfelelő táplálkozás,a túlsúly kialakulása!!

Jó hír az,hogy tehetünk ellene,megelőzhetjük a bajt ill. visszafordíthatjuk,csökkenthetjük a már kialakult problémákat!            A legjobb módszer a  megfelelő mozgásprogram és a diéta! De vigyázzunk a diétákkal!!Nem érdemes követni az épp aktuális divat diétákat,melyek  gyors fogyást ígérnek,ugyanis a kilók gyorsan visszakúsznak  és  még többet is hízunk vissza ,a „jo-jo”effektus alakul ki-a diéta felfüggesztése esetén,nem szólva a szervezet legyengüléséről-hiszen ilyen diétáknál  általában valamilyen életfontosságú tápanyag csökkentése , megvonása is történik,amire a válaszreakció általában az immungyengeség lesz és a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességünk csökkeni fog!Nem akarom leszólni  és megnevezni sem ,főleg az üzletét  rombolni  semmilyen manapság   népszerű fogyókúrás programoknak-amelyeket több ezren követnek,mindegyikben van némi igazság és igazolóság is,de a túlzott szélsőségeket,erős tiltásokat nem javaslom senkinek!

Ugye,gondolhatjuk :hát ez a 22-es csapdája,így se jó,úgy se jó…             Nem mondom,hogy könnyű dolgunk lesz,ha bele fogunk – de hát ha  változtatni szeretnénk  meg kell tennünk! Néhány alapszabály célszerű betartani: a napi kalóriaszükségletet ne lépjük túl,szénhidrátot és zsiradékot csökkentsük az étrendünkben,változtassunk főzés-sütési technikánkon,hagyjuk el a fehér lisztet és a fehér finomított cukrot ,naponta 5 x kis adagokban étkezzünk (3 fő és 2 mellék),lefekvés előtt 2 órával már ne együnk,naponta mozogjunk legalább félórát(pl. gyalogoljunk,kerékpározzunk a munkába,lépcsőzzünk lift helyett),heti 2-3 edzést iktassunk be a heti tervünkbe!

Sok sikert és kitartást ,meg lesz az eredménye!

kattints ide a segítségért!

 

Cardio-fitness,kardiotréning fontos edzésmódszer

Cardio-fitness ,kardiotréning

A kardiótréning kifejezést sokan sokféleképpen értelmezik, gyakran használják például a fitneszsportok összefoglaló neveként. Leginkább a gyaloglást, a futást, a kocogást, a kerékpározást, az aerobikot, és a kardiógépeken végzett tréninget sorolják ebbe a kategóriába, bár bizonyos intenzitási szinten a labdajátékok, a vízi- és a téli sportok is ide tartoznak.

Más szövegkörnyezetben az aerob edzést értik alatta, bár a szív– és a vérkeringési rendszer és az állóképesség nem csak aerob, hanem anaerob úton is fejleszthető. Az edzőtermekben és fitnesz központokban leginkább szűkebb értelemben a különböző kardió berendezéseken (futópad, ellipszisjáró, kerékpár, lépcsőző- és evezőgép) történő edzést nevezik „kardiózásnak”.

Legpontosabbak azonban akkor vagyunk, ha úgy fogalmazunk, hogy kardiótréningnek nevezhető minden olyan edzésmódszer, amely a szív- és vérkeringési rendszer, valamint a légzőrendszer kapacitásának, terhelhetőségének fejlesztését szolgálja. Vagyis a felsorolt edzésmódok valóban mind ide csatolhatók, akár in-door (teremben, szobában végrehajtott), akár out-door (szabadban végzett) mozgásformákról van szó.

Aerob kapacitás

Először érdemes tisztázni az aerob szó jelentését. Ez nem más, mint az oxigén jelenlétében történő munkavégzés, amikor a végzett tevékenység jellegéből és intenzitásából következően a szervezet az ehhez szükséges energiát a rendelkezésre álló tartalékok (szénhidrátok és zsírsavak) oxigén jelenlétében történő elégetésével biztosítja az izmok számára. Vagyis az izommunkához felhasználható tápanyag nem maga az oxigén, hiszen energiaforrásként csak energiatartalommal rendelkező vegyületek szolgálhatnak. Ilyenek lehetnek  a szénhidrátok ,a zsírok és a fehérjék. Tehát az oxigén csupán katalizátor, amely bár közvetlenül nem szolgáltat energiát, e nélküle nem jöhet létre aerob úton előállított energia.

Gondoljuk végig azt a példát, amikor ülő helyzetből felpattanva gyors tempóban futni kezdünk. Ahhoz, hogy az izmok hirtelen támadt, nagy oxigénigényét a szervezetünk biztosítani tudja, elkezdünk levegő után kapkodni, szaporábban ver a szívünk, pulzusszámunk megemelkedik. Mindez azt a célt szolgálja, hogy minél előbb minél több oxigén jusson az izmokhoz, hiszen amíg ez nem történik meg, addig azoknak anaerob (oxigénhiányos) módon kell dolgozniuk, amely kellemetlen mellékhatásokkal jár – főleg az edzetlen szervezet számára.

Mindig az aerob zónában

A mindennapos életünk során természetesen mindig aerob zónában vagyunk, hiszen ha nem így lenne, még az ülés során is levegőért kapkodnánk. Sajnos azonban a fittségünk és kardióvaszkuláris erőnlétünk szempontjából ez a zóna nem nevezhető hatásosnak, ugyanis ettől semmiféle izmunk nem fog megerősödni.

Az edzések során a megfelelő intenzitással kell végezzük a gyakorlatokat -amit a szakember irányít,a fejlesztés csak így érhető el!

Ennél az edzésformánál különösen fontos ügyelnünk arra,hogy életkorunknak,egészségi –és edzettségi állapotunknak megfelelően edzünk!!Ugyanis ezek a szempontok figyelmen kívül hagyása esetén súlyos egészségi problémát okozhatunk magunknak!

A  jó hangulatú,csoportosan végzett vidám mozgásprogramok kiváló eszközök a fejlesztésre, súlycsökkentésre, izomerősítésre, stresszoldásra  és a kedélyállapotunk javítására is!

javasolt programok